Gratulálunk!

Kollégánk elismerése


Az elmúlt időszakban sokan kényszerültünk arra, hogy otthonról tegyük a dolgunkat, tanuljunk, dolgozzunk. Mindenki próbált alkalmazkodni a helyzethez, ami nem volt könnyű.

Az „Online-ból jeles” pályázat kiírója, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács lehetőséget akart adni diákoknak, szülőknek, kollégáknak arra, hogy szavazhassanak azokra a pedagógusokra, akik olykor – erőn felül is – sokat tettek azért, hogy ne csak a tananyagot adják át maradéktalanul, hanem erősítsék diákjaik kitartását és egyben tartsák a közösséget, még ha csak az online térben tudnak is találkozni.

A szavazás lezárult, a nyerteseket pedig sorsolás útján választották ki. A sorsolás alapján külön díjazott pedagógus, aki a legtöbb szavazatot kapta: Balogh Attila Gábor osztálytanító kollégánk.

Különdíjat kapott az az óvodás, aki rendszeresen feltűnt a testvére online óráin és amikor a tanító bácsi őt is megkérdezte, tudta a választ! Sőt a „beöltözős napok” egyikén Minecraft embernek öltözött és Attila bácsinak tetszett! Ráadásul a Kahoot játékban nem csak ő, de az egész család is részt vehetett. És most már nagyon várja az iskolát! ☺

A mesekönyvekből álló ajándékcsomagot kapja Markó Bálint nagycsoportos óvodás, ősztől Piros iskolás, aki Balogh Attila Gáborra, XVIII. kerületi Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola tanítójára adta le szavazatát.

A szöveg és a kép forrása: www.bunmegelozes.info

Budapest, 2021. május 13.