Az iskolapadtól a katedráig

Búcsúzunk


„Kincseink tanítóink, öregeink, íróink is, akik a maguk tapasztalatait, élményeit, tanulságát velünk közlik, melyek megszerzéséért ők éltek, dolgoztak, gyűjtöttek, szenvedtek meg.”
Vörösváry László

Temetése napján megrendülten búcsúzunk Forgóné Várady Ildikó kolléganőnktől. Fájdalmasan rövid életének meghatározó színtere volt intézményünk, melyhez ezernyi szállal kötődött.

Kisdiákként került iskolánkba, ahol osztálytanítóitól, Oros Ilonka nénitől és Nagy Joli nénitől egész életét meghatározó útravalót kapott. Az ő szerető gondoskodásuk, biztatásuk és igényességük, amellyel tanítványaikat tanulásra ösztönözték, éppen úgy követendő példát jelentettek számára, mint felsős tanárai és osztályfőnöke, Keskeny Katalin határozottsága és következetessége.

A közeli Steinmetz Miklós – ma Sztehlo Gábor – Gimnáziumban érettségizett. Ezt követően a Budapesti Tanítóképző Főiskola hallgatójaként tért vissza a Piros Iskolába szakmai gyakorlatra. Tanítói oklevelének megszerzése után osztálytanítónak nevezték ki intézményünkbe, ahol közel négy évtizedet átölelő szakmai pályafutását töltötte.

A kisfelmenő rendszerben működő alsó tagozatunkon a harmadik-negyedik osztályosokat tanította, nevelte. A gondjaira bízott diákokat szeretetteljes légkörben terelgette. Tudásuk gyarapítása mellett értő figyelemmel igyekezett a fejlődésüket elősegíteni, vadhajtásaikat nyesegetni, lelküket ápolgatni. Szívügye volt a közösségépítés. Tanítói hivatására fontos és felelősségteljes szolgálatként tekintett.

Az iskola munkáját segítő, 1991-ben megalapított Piros Iskola Alapítvány tevékenységében a kezdetektől fogva nagy lelkesedéssel vett részt a kuratórium tagjaként, később elnökeként.

A 2000/2001-es tanévtől váratlan haláláig tanítói hivatása gyakorlása mellett igazgatóhelyettesi feladatokat is ellátott. Meghatározó szereplője volt a 2002/2003-as tanév iskolamentő akciójának, majd az azt követő sok éven át tartó fejlesztéseknek, melyek a mai napig meghatározzák iskolánk működésének körülményeit.

Mindezen feladatok ellátása mellett jutott ideje és energiája a szakmai utánpótlás kinevelésére is. Tantestületünk számos korábbi és jelenlegi tagja is az ő mentorálásával végezte főiskolai tanítási gyakorlatát intézményünkben.

Színvonalas szakmai munkáját 2010-ben a “Kerület tanítója” címmel ismerte el az iskolát fenntartó települési önkormányzat.

Szerette a nyarat, a napsütést, a csokifagyit és a tengert, de nagyon várta a szeptembert, mert a gyerekek között érezte magát a legjobban. Tanévkezdés előtt mindig vásárolt egy új füzetet, hogy abban jegyzetelhessen. Amikor elköltözött, egy körzőt szúrt a térképen a Piros Iskola helyére és kört rajzolt vele. Úgy kereste új lakhelyét, hogy a körön belül legyen, mert tényleg a szíve közepe volt az iskolája. Mindenki felé kedvesen fordult, önzetlenül örült mások sikereinek, de az elsők között volt, ha valakit segíteni kellett. Gyűjtötte a kis angyalkákat és a mécseseket. Az angyalok most elcsendesednek, de csak egy pillanatra, mert lelkünk mélyén ezernyi módon megszólalnak, mikor rá gondolunk és gyertyát gyújtunk emlékére.

2007-ben kiadott jubileumi évkönyvünkbe írott soraiban így foglalta össze pedagógiai ars poeticáját:

Kedves Iskolám! Köszöntelek 80. évfordulód alkalmából.

Kívánom, hogy még hosszú évekig örömmel járjon ide sok kisdiák és kamasz, akik majd egykoron szívesen és szeretettel emlékeznek majd vissza az itt eltöltött időre.

Kívánom, hogy kollégáimnak továbbra is legyen ereje és hite emberséggel, jó szóval, bíztató tekintettel és mosollyal a gyerekek, a felnövekvő nemzedék, nemzetünk felé fordulni, mert csak így érdemes, mert csak így tudjuk értékelni és átélni munkánk eredményét. Ezek adják meg igazából az egész értelmét.

Útravalóul két idézetet küldök:

„Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld.”
Mécs László

„Szórd szét kincseidet, a gazdagság legyél te magad”
Weöres Sándor

Drága Ildi!

Varázslatos személyiséged, hangos nevetésed vidámságra derítő emléke mindörökre velünk marad. Emberi példamutatásodat, szakmai örökségedet legjobb tudásunk szerint igyekszünk ápolni, gyarapítani, továbbadni.

Nyugodj békében!

A Pestszentőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola
tantestülete és dolgozói

Budapest, 2022. szeptember 23.