NETFIT

sajtóesemény


A Magyar Diáksport Szövetség szervezésében sajtónyilvános bemutatót tartottunk tegnap délután, melynek apropója az volt, hogy országos szinten iskolánk diákjainak eredményei mutatták a legnagyobb javulást a NETFIT mérések rendszerében. Ezúton is gratulálunk diákjainknak és testnevelő kollégáinknak ehhez a szép eredményhez!

Húsz diákunk korántsem egy átlagos hétfői tanítási napon van túl, hiszen nem mindennapi esemény az, ha együtt tesztelhetik fittségüket az Australian Open junior győztes teniszezőjével, Piros Zsomborral. Hab a tortán, ha azt is elmondhatják magukról, hogy fittebbek nála vagy a korábbi világbajnok öttusázó Balogh Gábornál. A többek között állóképességi, hasizom, hátizom, fekvőtámasz, helyből távolugrás teszteket mindannyian kipróbálták, és az eredmények szerint a gyerekek szépen megállták helyüket a versenysportolókkal való összehasonlításban.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Dr Lévai István Zoltán, kerületünk általános polgármester-helyettese, sportért felelős alpolgármester, továbbá Kasza Tibor médiaszemélyiség és a sajtó munkatársai is.

Fotóink itt:
http://indafoto.hu/pirosiskola/netfit_sajtoesemeny

Az MDSZ tudósítása itt:
http://www.mdsz.hu/kategoria-nelkul/2017/03/14/fittebb-vagy-mint-egy-iskolas-rendhagyo-netfit-merest-tartott-az-mdsz/

A Nemzeti Sport beszámolója itt:
http://www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/diaksport-fittebb-vagy-mint-egy-iskolas-piros-zsombor-letesztelte-2557461

A NETFIT 4 fittségi profilban 9 mérés segítségével jellemzi a tanulók állóképességét, erejét, hajlékonyságát és testösszetételét. A mérések eredményei teszttől függően két illetve három zónába kerülhetnek. Egészségzónába, fejlesztési zónába, fokozott fejlesztési zónába.

A NETFIT-ről bővebben itt:
http://www.mdsz.hu/netfit/

A kép forrása: www.mdsz.hu

Budapest, 2017. március 14.