Tanévzárás, nyári szünet, tanévkezdés 2024

Minden info egy helyen

  • Az 1-2. évfolyam tanulói a főbejáraton léphetnek ki- és be az iskolába.
  • A 3-8. évfolyam tanulói esetében mindez a nagykapun (Üllői út felől) keresztül történik.
  • Szülő reggel csak kapuig kísérheti a gyermekét és délután ott kell megvárnia. Ez alól reggel kivételt képeznek az elsős szülők (2024. szeptember 6., péntekig), akik a tanterembe kísérhetik gyermeküket, de legkésőbb 07:50-kor nekik is távozniuk kell.
  • Reggel 07:30 és 07:45 között a tanulók az udvaron gyülekeznek, majd az első órát tartó pedagógus irányításával foglalják el helyüket a tantermekben. Rossz idő esetén az ügyeletes nevelő irányítása alapján jöhetnek be az épületbe.
  • Délután a napközis és tanulószobás tanulókat meghatározott időpontokban adjuk át az adott évfolyam számára meghatározott kilépési ponton (Üllői úti udvari nagykapun, illetve főbejáraton) keresztül: 14:30-kor, 16:00 órakor, illetve 16:30-tól folyamatosan a főbejáraton.
  • A szülőnek írásban nyilatkoznia kell arról, hogy ki, hány órakor viheti el a gyermeket délután, illetve egyedül hazamehet-e.

Az iskolában a tanítási órák és az óraközi szünetek rendje a következő:

 

Tanítási óra
száma 

Az óra
időpontja 

1. óra 8:00 – 8:45
2. óra 9:00 – 9:45
3. óra 9:55 – 10:40
4. óra 10:50 – 11:35
5. óra 11:45 – 12:30
6. óra 12:50 – 13:35
7. óra 13:50 – 14:30
Tanulószoba / Napközi 14:00 – 16:00
Felügyelet 16:00 - 18:00

 

A belépés és benntartózkodás rendje mindazon személyek esetében, akik nem állnak jogviszonyban az iskolával:

  • Az iskola épületében az iskolai dolgozókon és a tanulókon kívül csak a hivatalos ügyet intézők tartózkodhatnak előzetes egyeztetést (061-291-0519, illetve e-mailben iskola@pirosiskola.hu) követően, illetve azok, akik erre a vezetőségtől engedélyt kaptak.
  • Az iskola épületébe érkező szülők, illetve idegenek belépését a portaszolgálat ellenőrzi. Az iskolába érkező szülőket, illetve idegeneket a portáról akkor engedhetik be az iskola épületébe, ha előre megbeszélt időpontra érkeztek. Bejelentkezés nélkül csak abban az esetben, ha az iskola dolgozói közül valaki fogadni tudja őket.

A 245/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet alapján iskolánk Házirendje is módosul a nevelési-oktatási intézményekben tiltott és használatában korlátozott tárgyak körével, valamint a tárgyakra vonatkozó eljárásrenddel kapcsolatban.

A legfontosabb tudnivalók:

  • a használatában korlátozott tárgyakat (telekommunikációs eszközöket, kép- vagy hangrögzítésre alkalmas eszközöket és internetelérésre alkalmas okoseszközöket - pl. okosóra, telefon, egyéb okoseszköz) iskolába érkezéskor KIKAPCSOLT ÁLLAPOTBAN le kell adniuk a gyerekeknek már az első napon is,
  • az eszközöket, az állapotuk megóvása érdekében, olyan védőtokban (pl. flipes) kell leadni, mely teljes mértékben védi és takarja azt,
  • a könnyebb azonosíthatóság, és a gyorsabb kiosztás érdekében a védőtokon kívülről, jól láthatóan szerepeljen a gyermek neve és osztálya.

Kérjük Önöket, hogy lehetőség szerint csak azok a tanulók hozzanak ilyen eszközöket magukkal, akiknek ez feltétlenül szükséges (pl: azok, akik egyedül, messzebbről járnak iskolába).

 

Nyári napközis tábor

2024. július 1., hétfő - augusztus 23., péntek

Tájékoztató

Jelentkezési lap

Egészségügyi nyilatkozat

Információs weboldal

 

Ügyeleti napok a titkárságon

2024. július 10., 24., augusztus 7., 21., szerda 09:00 - 13:00

Előzetes bejelentkezést kérünk emailben vagy telefonon.

 

 

Nemzetiségi leányruha méretvétel

2024. június 18., kedd

Leendő elsősöknek 15:00 órától.

Jelenlegi tanítványainknak 16:00 órától.

 

A leendő első osztályok első szülői értekezlete

2024. június 18., kedd 16:00

Minden családból az egyik törvényes képviselő/szülő megjelenésére feltétlenül számítunk.

 

Ballagás

2024. június 21., péntek

A 8.a osztály 14:00-kor, a 8.b osztály 16:00-kor ballag.

 

Tanévzáró ünnepély és bizonyítványosztás

2024. június 26., szerda 08:00

Gyülekezés a tantermekben 07:50-ig.
Megjelenés nemzetiségi öltözetben.

 


Közzétéve: 2024. június 3.
Frissítve: 2024. augusztus 29.