Tanévzárás, nyári szünet, tanévkezdés

Minden info egy helyen

  • Az 1-2. évfolyam tanulói a főbejáraton léphetnek ki- és be az iskolába.
  • A 3-8. évfolyam tanulói esetében mindez a nagykapun (Üllői út felől) keresztül történik.
  • Szülő reggel csak kapuig kísérheti a gyermekét és délután ott kell megvárnia. Ez alól reggel kivételt képeznek az elsős szülők (2023. szeptember 8., péntekig), akik a tanterembe kísérhetik gyermeküket, de legkésőbb 07:50-kor nekik is távozniuk kell.
  • Reggel 07:30 és 07:45 között a tanulók az udvaron gyülekeznek, majd az első órát tartó pedagógus irányításával foglalják el helyüket a tantermekben. Rossz idő esetén az ügyeletes nevelő irányítása alapján jöhetnek be az épületbe.
  • Délután a napközis és tanulószobás tanulókat meghatározott időpontokban adjuk át az adott évfolyam számára meghatározott kilépési ponton (Üllői úti udvari nagykapun, illetve főbejáraton) keresztül: 14:30-kor, 16:00 órakor, illetve 16:30-tól folyamatosan a főbejáraton.
  • A szülőnek írásban nyilatkoznia kell arról, hogy ki, hány órakor viheti el a gyermeket délután, illetve egyedül hazamehet-e.

Az iskolában a tanítási órák és az óraközi szünetek rendje a következő:

 

Tanítási óra
száma 

Az óra
időpontja 

1. óra 8:00 – 8:45
2. óra 9:00 – 9:45
3. óra 9:55 – 10:40
4. óra 10:50 – 11:35
5. óra 11:45 – 12:30
6. óra 12:50 – 13:35
7. óra 13:50 – 14:30
Tanulószoba / Napközi 13:50 – 16:00
Felügyelet 16:00 - 17:00

 

A belépés és benntartózkodás rendje mindazon személyek esetében, akik nem állnak jogviszonyban az iskolával:

  • Az iskola épületében az iskolai dolgozókon és a tanulókon kívül csak a hivatalos ügyet intézők tartózkodhatnak előzetes egyeztetést (061-291-0519, illetve e-mailben iskola@pirosiskola.hu) követően, illetve azok, akik erre a vezetőségtől engedélyt kaptak.
  • Az iskola épületébe érkező szülők, illetve idegenek belépését a portaszolgálat ellenőrzi. Az iskolába érkező szülőket, illetve idegeneket a portáról akkor engedhetik be az iskola épületébe, ha előre megbeszélt időpontra érkeztek. Bejelentkezés nélkül csak abban az esetben, ha az iskola dolgozói közül valaki fogadni tudja őket.

Nyári tanítási szünet

2023. június 19., hétfő - augusztus 31., csütörtök között

 

Tudnivalók a kitűnő tanulók cirkuszjegyével kapcsolatban

Itt érhető el.

 

VAKÁCIÓ kapitány

A BRFK Információs Portál bemutatja VAKÁCIÓ kapitányt, hogy gondtalan legyen a szünidő.

Videó itt.

 

Menza nyilatkozatok a következő tanévre

Leadási határidő: 2023. június 30., péntek

Részletek a GESZ oldalán.

 

Nyári irodai ügyelet

2023. július 5., 19., augusztus 2., 16.

Két hetente szerdán, 09:30-12:00 között, kizárólag emailben történt előzetes bejelentkezés alapján.

i s k o l a < k u k a c > p i r o s i s k o l a < p o n t > h u

 

Nyári gyerekfelügyelet az iskolában

2023. június 19., hétfő - június 22., csütörtök között

Az ügyeleti időszakban kizárólag azon tanítványainknak biztosítunk ügyeletet, illetve azok az ügyeletet kérők kaphatnak étkezést, akik 2023. május 19-ig a KRÉTÁ-ban kiküldött kérdőíven ezt igényelték, illetve a GESZ által, részükre kiállított átutalásos számlát határidőn belül kiegyenlítették.

 

Nyári napközis tábor a Bókay kertben

2023. június 26., hétfő - augusztus 18., péntek között

Részletes tájékoztatók, jelentkezési lap itt.

 

Nyári gyerekfelügyelet az iskolában

2023 augusztus 21., hétfő - augusztus 31., csütörtök között

Az ügyeleti időszakban kizárólag azon tanítványainknak biztosítunk ügyeletet, illetve azok az ügyeletet kérők kaphatnak étkezést, akik 2023. május 19-ig a KRÉTÁ-ban kiküldött kérdőíven ezt igényelték, illetve a GESZ által, részükre kiállított átutalásos számlát határidőn belül kiegyenlítették.

 

Ballagás

2023. június 16., péntek

Az 1-6. évfolyamokon három tanítási órát tartunk, menza, ügyelet lesz, igényeket az osztályfőnököknek kell leadni.

A 7. évfolyam dekorál.

A 8.b osztály ballagása 14:00-kor, a 8.a osztályé 16:00-kor kezdődik.

 

Nemzetiségi leányruha méretvétel

2023. június 20., kedd 15:00-17:00

A leendő első és a jelenlegi 1-7. évfolyamoknak.

 

A leendő első osztályok első szülői értekezlete

2023. június 20., kedd 17:00

Minden családból az egyik törvényes képviselő/szülő megjelenésére feltétlenül számítunk.

 

Tanévzáró ünnepély és bizonyítványosztás

2023. június 23., péntek 08:00-10:00

Gyülekezés a tantermekben 07:50-ig.

Megjelenés nemzetiségi öltözetben.

 

Közzétéve: 2023. május 22.
Frissítve: 2023. augusztus 30.