Nemzetiségi kirándulás

Bajára


A Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola (Piros Iskola) diákjai 2021. október 11-én, hétfőn Bajára kirándultak. A kirándulást eredetileg egy buszra terveztük, de a program híre akkora lelkesedést váltott ki a gyerekekben, hogy már az első napon beteltek a szabad helyek. Így megdupláztuk a létszámot és kettő busz indult reggel 7:30 órakor a Régi Piactérről.

A kiránduláson összesen 97 diák (42 alsós és 55 felsős) valamint 5 kísérő pedagógus vett részt.
A gyerekek a mintegy 2,5 órás buszos úton kiselőadásokat tartottak Knábné Lakatos Marianna és Imréné Farkas Katalin pedagógusok felkészítésével a következő személyekről és témákról: Jelky András, Türr István, Baja fekvése, története, népessége, Baja közlekedése és nevezetességei, Jánoska eresztés, Ulmer Schachtel és az Országos Német Tanösvény, valamint a bajai halászlé.

A résztvevők az érkezést követően a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja éttermében elfogyasztották meleg ebédjüket, majd indult a program.

Amíg a csapat egyik fele megtekintette és beszállhatott az életnagyságú Ulmer Schachtel-be, majd kipróbálhatta az országos német tanösvény néhány állomását, addig a csapat másik fele a városnéző kisvonattal járta be Baját.

A gyerekek számos kedves élményről számoltak be, emlékül megkapták a Tanösvény tájékoztató füzetét és egy Ulmer Schachtel hűtőmágnest, amelyet Kuzmáné Heé Mónika készített.

A kirándulás anyagi támogatásáért hálás köszönetet mondunk az , a kerületi Német Nemzetiségi Önkormányzatnak, a kerületi Németszármazású Polgárok Egyesületének és a Piros Iskola Alapítványnak.

Schmidt Klára
német munkaközösség vezető

A kép forrása: www.pirosiskola.hu